Header Ads

GYÁSZ! MINDEN KIDERÜLT!! EZÉRT irtotta ki volt családját Dunakeszin Zoltán! EZ több mint embertelen: - Megdöbbentő részletek!



Korábban a Metropol is beszámolt a szörnyű tragédiáról, amiben egy 54 éves férfi vadászpuskájával agyonlőtte volt anyósát, párját és közös gyermeküket is Dunakeszin, majd magával is végzett. A ma reggeli Mokka vendége volt Kátai Elek, alezredes és Kitanics Márk, pszichológus, akik szakértelmükkel magyarázatot adtak az országot sokkoló tragédiára. Kitanics Márk azt mondta, elképzelhetőnek tartja azt is, hogy az apa készült a gyilkosságra, és ezért volt nála a vadászfegyver, de éppúgy felmerülhet annak a lehetősége is, hogy egyszerűen a csomagtartóban felejtette a gyilkos fegyvert, feszültségkeltő helyzetbe került, amiből nem látott más kiutat.
– Beszűkült a gondolkodása, beszűkült a figyelmi fókusza, és ennek kapcsán az agresszív viselkedése került előtérbe – magyarázta a pszichológus, aki hozzátette: ha készült a gyilkosságokra B. Zoltán, annak vélhetően voltak jelei. – Elejtett mondatoknak, olyan információknak, amit kicsit viccesen ért. Ezt nem mindig ismeri fel a környezet – mondta a műsorban. Kátai Elek eztán ismét a beszűkült tudat jelentőségére hívta fel a figyelmet, és elmagyarázta, hogy ezek az emberek nem tudják megkülönböztetni a jót a rossztól. – A feleség mellett felbukkant egy új udvarló, ami okozhatta ezt a dolgot.
Minden másban az ilyen emberek tökéletes megítélésben vannak, de abban a pillanatban, hogy azt érzik, hogy nem elég, hogy a családjukat elveszthették, hanem még a szerettüket is egy másik férfi fogja birtokolni, valami miatt bekattannak, így szokta ezt mondani a szakzsargon. Ha ez egy elhúzódó folyamat volt, a rendőrségnél néha megtalálhatók ezek a segélykiáltások – vette át a szót Kátai Elek, arra utalva, hogy a meggyilkolt anya, Melinda többször jelezte, hogy B. Zoltán zaklatja. Kitanics Márk emlékeztetett arra is a műsorban, hogy B. Zoltán engedéllyel tartotta a vadászfegyverét, mely engedélyhez szükséges pszichológiai vizsgálat.
– Ha egy „acting out” személyiségről van szó, akiben sokáig gyűlik a feszültség és tartósan nem engedi ki, egy apróság is kiválthatja ezt az eltúlzott agressziót. Rájuk szoktuk azt mondani, hogy pedig milyen rendes ember volt. Hogy mi volt a valódi ok és indíték, valószínűleg sosem fog kiderülni. A rendőrségnek az ilyen bűncselekményekben mindig maradnak hiányos foltok, hiszen az elkövető végzett magával, soha nem fogja már tudni elmondani, milyen szándékkal érkezett vasárnap este Dunakeszire. Forrás
loading...