Header Ads

SAJÁT 20 éves lányába szeretett bele EZ a magyar apuka, most egy párt alkot a 67 éves férfi és gyermeke. "Ő elégít ki legjobban lelkileg, és még az ágyban is jobb, mint.." A képeken amit megosztottak leesett az állunk:

Az egy gyermekes H. Viktor és lánya 2 éve alkotnak egy párt, állításuk szerint őrülten szerelmesek egymásba. Még egy esetleges börtönbüntetéstől sem tartanak. K. István felesége 39 éves volt, mikor megszületett lánya, Irén, akit röviddel a szülés után örökbe is adtak, az azóta már elvált feleségével. A most 20 éves lányával 3 éve találkoztak újra, és azonnal rádöbbentek, hogy halálosan szerelmesek egymásba. A pár nem fél semmitől, büszkén vállalják kapcsolatukat mindenki előtt.
„Ha kell, vállaljuk a börtönt, utána pedig olyan országba költözünk, ahol nem büntetik a vérfertőző viszonyt.” - nyilatkozta K.István a Blikknek. Sőt az édesapa még azt is kijelentette, hogy az sem érdekli, ha nem láthatja többet itthoni barátait és fel kell adnia a jól menő munkahelyét. Mint mondta: „Mindent képes vagyok feláldozni azért, hogy egy pár maradhassunk Irénnel, nincs olyan dolog, ami matt képesek lennénk feladni egymás iránt érzett szerelmünket. - folytatta. Hogy mi lesz a történetük vége, nem tudjuk, mindenesetre ez egy eléggé bizarr és egyedülálló történet hazánkban... Figyeljék a róluk készült képeket:
loading...