Header Ads

Szlávik János RENDKÍVÜLI bejelentéséről mindenkinek tudnia kell! Minden magyarra vonatkozik a koronavírus miatt! OLVASD EL!! ÉLETBEVÁGÓ!


Sokkal ritkábban kerülnek kórházba és intenzív osztályra koronavírus-fertőzéssel azok, akik megkapták az oltást – mondta Szlávik János az InfoRádió Aréna című műsorában. Fontos mondatok a műsorból:Az oltás révén hamarosan eljöhet az idő, amikor már nem kell maszkban járni. Az oltási reakciók nincsenek összefüggésben a védettség szintjével. Ha mindkét oltást megkaptuk, akkor is megfertőződhetünk, de csak enyhe tüneteket tapasztalunk majd. A posztcovidos tünetek hosszú időre elnyúlhatnak, már az apróbb jeleknél érdemes orvoshoz fordulni. A gyermekek kisebb valószínűséggel fertőznek meg másokat, 12 év alatt ezért végképp nem lesz érdemes beoltani őket. A fejlődő országokban még mindig „vígan tud a vírus terjedni, mutálódni”. Még mindig nem tudjuk, hogy pontosan meddig nyújtanak védettséget a vakcinák, ezért szükség lehet majd emlékeztető oltásokra is. „Akit már kétszer oltottak, az elkaphatja-e a koronavírust?” – hangzott el az első kérdés. A Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa elmondta, hogy aki mindkét oltást (vagy egydózisú oltásnál az egyet) megkapta, az még ha meg is fertőződik, jóval gyengébb tüneteket tapasztal és kisebb eséllyel adja át a fertőzést másnak. Szlávik János ráadásul azt is hangsúlyozta, hogy ilyesmi csak ritkán, elszórtan fordul elő. Tehát nem azokkal kell foglalkoznunk, akiket beoltottak, hanem azokkal, akik nem vették fel az oltást – mondta. Hozzátette: „drámai a különbség” az oltatlanok és az oltást megkapó személyek között abban a tekintetben, hogy milyen gyakran kerülnek kórházba, illetve intenzív osztályra. Akár nyolcvan százalékkal is csökken az ilyen súlyos események előfordulása az első oltást követő három hétben – mondta. A főorvos azt is elmondta, hogy a gyermekek kisebb valószínűséggel fertőznek meg másokat. Ennek ellenére meggondolandó, hogy a 12–16 év közöttieket is beoltsák, de 12 év alatt végképp nem érdemes beoltani a gyermekeket […] hiszen egy tanulmány kimutatta, hogy szinte alig-alig fertőznek – mondta.
Szlávik János arról is beszélt, hogy aki elkapta a vírust, annak a gyógyulás után két-három hónappal ajánlott felvenni az oltást. „Aki megfertőződik, az ezzel szinte megkapta az első oltást”, mondta, hozzátéve, hogy ebben az esetben az ember védettsége „hihetetlen módon megemelkedik”. A posztcovidtünetekről beszélve a főorvos azt mondta, hogy azok akár hosszú hónapokig elhúzódhatnak. Arra is figyelmeztetett, hogy a SARS-fertőzés esetében voltak példák is, amikor a gyógyulás után egy-két évvel voltak a páciensnek utótünetei. Egy védőoltás felvételekor nagyon sok betegnek javulnak a posztcovidos tünetei – tette hozzá. Szlávik János arról is beszélt, hogy még mindig nem tudjuk, pontosan meddig nyújtanak védettséget a vakcinák. Egyedül a Szputnyik oltásról mondták azt a készítői, hogy két évig véd, szerinte ez akár igaz is lehet. Jó lenne a harmadik oltást már egy olyan vakcinából felvenni, amely nagyobb hatékonysággal bír a mutánsok ellen – tette hozzá, arról beszélve, hogy a későbbiekben emlékeztető oltásokkal lehet majd visszahozni a védettséget. A főorvos az antitestszint mérésének lehetőségéről is beszélt, amelyet az utóbbi időben néhányan felvetettek. Elmondta, hogy egyelőre még nincs egységesítve, hogyan mérik, ráadásul nemcsak ezek határozzák meg a védettséget, hanem a neutralizáló testek is. Ezért nem feltétlenül érdemes méregetni az antitestszintet – ismételte meg. Szlávik János arra is kitért, hogy a maszkhasználat más fertőzések ellen is védelmet nyújtott. Műsorvezetői kérdésre válaszolva hozzátette: hamis az az állítás, hogy a maszkok akár a viselőiket is nagy eséllyel megfertőzhetik. Kitért arra is, hogy Amerikában már egyre kevésbé kell maszkot viselni, ami szintén a védőoltásoknak köszönhető. Látszik, mi vár ránk Magyarországon […] lesz egy olyan időszak, amikor már nem kell maszkban járni – mondta, hozzátéve: egyesek szerint az átoltottság, mások szerint viszont a járványadatok alapján kell meghatározni, mikor juthatunk el ide. Az adás itt rövid időre megszakadt. A szünet után Szlávik János arról beszélt, hogy azzal sincs baj, ha valaki később kapja meg a második oltást, mint kellene, mert az immunrendszer „megjegyzi” az elsőt, és alkalmazkodik. Az oltások keveréséről a főorvos elmondta, hogy eddig viszonylag ritkán fordult elő, „úgyhogy egyelőre ott tartunk, hogy kísérletek folynak (…) nem biztos, hogy ez a módszer előrébb visz, viszont a tudósok próbálkoznak” – mondta. Az oltások mellékhatásairól elmondta, hogy nem függenek össze a védettséggel. Ezek egyedi reakciók, nincsenek összefüggésben a védettség szintjével – hangsúlyozta. A főorvos arra is felhívta a figyelmet, hogy azokban az elmaradott országokban, ahol még alacsony az átoltottság, ott „vígan tud a vírus terjedni, mutálódni”. Lesz egy olyan szint, amikor ez megáll [… ] akkor már biztosan nem lesznek nagyobb járványok. Lehet, hogy azután is velünk marad, de akkor már senkit nem fog érdekelni – mondta, hozzátéve: azt egyelőre még nem lehet látni, pontosan mikor érkezhet el ez a pillanat. A koronavírus elleni gyógyszerekről elmondta, hogy azok fejlesztése még mindig korai fázisban jár. Néhány gyógyszernél kimutatták, hogy segíthet a súlyos tünetek meggátolásában, de a járványt ezek önmagukban nem tudják megfékezni. Minden idők legnagyobb járványa zajlik Peruban az ivermectinhasználat ellenére – hozta fel a példát. Szlávik János azt is elmondta, hogy az utóbbi másfél évben „nagyon sokat tanultunk” a betegségről és kezeléséről, ezáltal egyre több esetben sikerül megakadályozni a súlyos tünetek kialakulását és az elhalálozást. Ennek ellenére ez a vírus még mindig nagyon veszélyes, és szinte az összes szervet meg tudja támadni – mondta. Elmondta, hogy a posztcovidos tüneteknél az embereknek már akkor is érdemes orvoshoz fordulniuk, ha csak apró, jelentéktelennek tűnő dolgokat észlelnek, mivel ezzel meggátolhatják, hogy súlyos utótünetek alakuljanak ki. A főorvos arról is beszélt, hogy a vírustól és a tünetektől – a tévhitek ellenére – a C-vitamin nem véd meg. Az időseknek viszont a D-vitamin valamelyest segíthet a betegség leküzdésében. Szlávik János a beszélgetés végén kiemelte: rendkívül véletlenszerű, hogy azok közül, akik elkapják a fertőzést, ki lesz súlyos beteg, és ki nem. Egyedül az oltással lehet védekezni a súlyos tünetek ellen – hangsúlyozta a főorvos. forrás
loading...