Header Ads

DRÁMA! 6 babával volt terhes Melinda, a mátészalkai anyuka. De mikor beindult a szülés jött a NAGY szomorúság..! Még a tapasztalt szülésorvosok sem láttak ILYET:


Melinda gyakorlatilag a harmadik hónaptól már nem tudott lábra állni sem. Dr. Kovács János szülész-nőgyógyász szerint ez elképesztően ritka eset, a világon is csak kevés példát láthatunk az ilyenfajta terhességre. Az orvosok nem kecsegtették semmi jóval ugyanis nagyon veszélyes még egy egyszerű ikerterhesség is, nem beszélve erről. Ami azonban a műtőben várta őket, arra nem lehetett sem szakmailag sem pedig emberileg felkészülni. Sajnos a hat, ultrahang felvételen látszó babából egyik sem élte túl a szülést.
A mátészalkai édesanya, Melinda csodával határos módon azonban túlélte a szervezetét erősen megviselő szülést, bár valószínűleg képtelelen lesz egy jó ideig feldolgozni babái elvesztését. "Sosem bocsájtom meg magamnak, hogy nem tudtam egészségesen megszülni őket, annyira szerettem volna már a karjaimban tartani a csöppségeket, de úgy látszik a Jóisten nem így akarta". Nyilatkozta szomorúan az anyuka. 
- számolt be az igencsak nem mindennapi terhességről a Blikk.
- Isten nyugosztalja a kicsi babákat, az édesanyának és családjának pedig kitartást kívánunk, és reméljük, hogy a jövőben életet tud majd adni egy kisbabának.
loading...