Header Ads

MOST JÖTT A SZÖRNYŰ HÍR! A koronavírusos Dobrev Klárának Nem javult az állapota. Sajnos a legrosszabb következett be.. Szomorú, de ÍGY van most:


„Lázas vagyok, fáj a fejem, fájnak a végtagjaim” – Megszólalt Dobrev Klára a pozitív covid-teszt után: így viseli a betegséget – Sajnos, a tipikus tünetek nálam is jelentkeztek. Lázas vagyok, fáj a fejem, fájnak a végtagjaim. Mindenben követem az orvos utasításait, így remélem, ennél rosszabb már nem lesz és hamar túl leszek a betegségen. Lehet-e tudni, hogyan és kitől kapta el a fertőzést? Sok emberrel találkozott az elmúlt időszakban? – Napi többezres új megbetegedés mellett szinte lehetetlen kideríteni. Olyan gyorsan terjed a járvány, hogy gyakorlatilag már nincs olyan ember, akinek a szűkebb-tágabb környezetében ne lenne fertőzött. A múlt héten kezdte az országjáró körútját, már több város polgármesterét, vezetőjét is felkereste. Mennyire húzta keresztbe a számításaikat a járvány? – Azt hiszem, a harmadik hullám mindenki számítását keresztülhúzta, de bízom benne, hogy lassan mégiscsak vége ennek a szörnyű időszaknak. Én a következő egy-két hetet biztosan itthon töltöm, egészen addig, ameddig fertőzőképes vagyok. Próbálom azért tartani a frontot, amennyire lehetséges.
Dobrev Klára facebook posztjában elmondta az igazságot a sajtószabadságról: Az orvosoknak megtiltják, hogy őszintén beszéljenek: Sajtószabadság nélkül nem lehet élni, ezúttal szó szerint. „Itt állunk 2021 márciusában, és alapvető információkkal nem lehetünk tisztában. Nem tudhatjuk, hol terjed a vírus a legjobban. Az orvosoknak megtiltják, hogy őszintén beszéljenek a nyilvánosság előtt. Nem tudhatjuk, kit hol, hogyan, és mikor fognak beoltani. Vajon miért nem kerültek még sorra a pedagógusok? Ugyan miért bünteti ennyire a kormány a pedagógusokat? Ki közvetítésével vásárolták a keleti vakcinákat? Lehetséges lenne, hogy az oligarchák a vakcinákon is a saját zsebüket tömik? És vajon miért nem használják fel oltásra a raktárakban álló vakcinákat? Csak azért, mert azokat »Brüsszeltől« kaptuk? Ezernyi kínzó kérdés, és a sajtószabadság hiányában magyarok milliói maradnak a szükséges válaszok nélkül vagy kapnak valótlan adatokat a súlyos mulasztásokról. Miközben magyarok életének a megmentéséről van szó, a sajtószabadság híján nő a bizonytalanság és a bizalmatlanság, így csökken a vírus elleni harc eredményessége. A vírus által okozott gyötrelmeket a sajtószabadság hiánya megsokszorozza. A mai állapotok drámai módon igazolják, hogy sajtószabadság nélkül nem lehet élni, ezúttal szinte szó szerint. Rendületlenül küzdünk a járvány ellen és a sajtó szabadságának kivívásáért!”
loading...