Header Ads

HIVATALOS! DÖNTÖTT A KORMÁNY! ITT vannak a pontos részletek!


Ülésezett a kormány szerdán, Gulyás Gergely az ott meghozott döntésekről szokásos csütörtöki, Kormányinfó nevű tájékoztatóján ismertette a döntéseket. Mint ismert, tart a koronavírus járvány második hulláma, a mai napon kiadott adatok szerint 24 óra alatt 207 ember halt meg – soha nem volt még ennyi áldozata egyetlen nap alatt a járványnak Magyarországon. A védekezés, az oltási folyamat anomáliái, az, hogy ki, mikor kerül sorra, mindenkit érdekel, mint, ahogy az is, hogy vajon hogyan készüljünk a húsvétra. Ez utóbbival kapcsolatban felröppentek hírek lehetséges korlátozásokról, de ezeket még tegnap cáfolta Gulyás Gergely. Lássuk, milyen döntéseket hozott a kormány:
A Kormányinfón elhangzott: A szakemberek szerint közel vagyunk a járvány csúcsához, a mai adatok rendkívül rosszak, tudtuk, hogy a harmadik hullám rosszabb lesz, mint az előző volt – mondta Gulyás Gergely, ismertetve a járványügyi számokat. hozzátette: az egészségügy szabad kapacitásai rendelkezésre állnak, az egészségügyi dolgozók emberfeletti munkát végeznek, 11ezer szabad kórházi ágy és 1700, lélegeztetőgéppel ellátott kórházi ágy áll rendelkezésre. Kapacitáshiány nincs, de megfeszített munkára van szükség. Lazításnak még nincs itt az ideje, a védekezés megbízható módja, ha folytatódik az oltás, ezért szerzünk mindenhonnan biztonságos oltásokat. Az oltások számát nézve Európa legjobbjai vagyunk, lakosságarányosan pedig a legjobbak, Máltát kivéve. Mindenki tegyen meg mindent, hogy a kapcsolatok száma csökkenjen, így csökkenhet a harmadik hullám, és ha kelően sokan oltatják be magukat, és elég oltást szerzünk, a harmadik hullám csökkenni fog. Hetekre vagyunk attól, hogy a lazításokról beszélhessünk. Ma este lezárják az újraindítási nemzeti konzultációt, az adatokat a hétvégén nyilvánosságra hozzák. Ez alapján döntenek a nyitás részleteiről és arról, hogy milyen jogosítványokat kapcsoljanak a védettségi igazolványokhoz. A nyitás többlépcsős lesz, a nyitást a beoltottak számához fogják kötni. Holnap a miniszterelnök ülésezik az operatív törzzsel, ezután reggel a Kossuth Rádióban mondja el Orbán Viktor a következő hetek lépéseit. Arra lehet számítani, hogy valaki akár a betegségből épül fel, akár megkapta az oltást, egy héten belül megkapja postán védettséget igazoló okmányt – mondta Gulyás Gergely, aki szerint az igazolványok nagy számban készülnek, illetve elkészültek, sok már postán van. Mindenkivel tárgyal a kormány, ahonnan oltást lehet szerezni, az oroszok is behozzák a lemaradást várhatóan. Az AstraZenecáról ma délután, várhatóan három órakor kiderül a WHO véleménye, és remélhetőleg kiderül, hogy veszélytelen. Az AstraZeneca oltással milliókat oltottak be, de minden halálesetet megvizsgálnak, bár számuk elenyésző a beoltottak számához képest.
A vakcinát a magyar és az uniós hatóságok is vizsgálják, ma közzéteszik az eredményt. Magyarországon egyébként néhány nap alatt minden beérkező vakcinát megvizsgál az NNK. Azt remélik, hogy májusra akár a teljes lakosság átoltottsága elérhető lesz. Nyilvánvaló, hogy Brüsszel elrontotta a vakcinabeszerzést, ezért kell keletről is hozni, a beadott és beadandó vakcinák fel itthon keletről származik, komplikációk nem léptek fel velük kapcsolatban. Gulyás mindenkit arra biztatott, hogy az előttünk álló napokat, heteket, összefogva bírjuk ki, utána remélhetőleg az átoltottság miatt nyitni lehet és nem is kell zárni többé. Kérdésekre adott válaszok: Mikor tetőzik a harmadik hullám? Válasz: a szakértők szerint a csúcs közelében vagyunk, a legpesszimistább előrejelzések szerint a harmadik hullám a tetőpontjára jut és ezután radikális csökkenésnek indulnak a számok. Áprilistól látszani fog a számokban, hogy mivel a legveszélyeztetettebb korosztály jelentős része be lesz oltva, ezért ez is csökkenteni fogja érdemben a megbetegedések és különösen a halálozások számát. Spekulációk vannak, hogy megbetegedés miatt hány százaléka védett a lakosságnak. Félmillió beteg volt eddig, a feltételezések szerint hat hónap a védettségük, de vannak egyedi kivételek. Hogy mennyien vannak, akiknél teszt sem mutatta ki, hogy betegek voltak, csak becslések vannak, a látencia nagy lehet. A koronavírus sunyi betegség, rendkívül próbára teszi a szervezetet, de sokan úgy kapják el, hogy nem is jár tünettel. A látencia másfél-kétmillió embertől ötmillióig terjedhet, ez azok száma, akik esetleg már elkapták a vírust. Egy másik kérdésre válaszolva Gulyás hozzátette, hogy európai politikusok is elismerték, hogy az orosz Szputnyik vakcinára szükség van, várhatóan az Európai Gyógyszerügynökség is így dönt majd. a kínai vakcináról azt mondta, jó vakcina és a szakemberek szerint az véd a legjobban a koronavírus mutációról.
 Mi a helyzet az európai vakcinaútlevéllel? Válasz: Álvitának tartja a magyar kormány az igazolvánnyal kapcsolatos vitát, Brüsszeltől nem igazolványt, vakcinát várunk. Lehet egyébként közös igazolványt gyártani, most egy úgynevezett együttdöntési eljárással elfogadandó szabályra tesz javaslatot a bizottság, mely lényege, hogy bármely ország bármely vakcinát használhatja, de csak az uniós hatóság által elfogadott vakcina kerülhet a közös igazolványra. Jöhet húsvétra fellélegzés? Válasz: Nehéz megjósolni, mikor jöhet el a fellélegzés, de a teljes nyitás – fesztiválok például – az nyártól lehetséges, viszont részleges nyitás heteken belül elképzelhető. Bírni fogja az egészségügyi rendszer a nyomást? Válasz. medikusok, rezidensek álltak csatasorba. Azt tudjuk mondani, hogy két és félszer ennyi lélegeztetésre szoruló beteg esetén is van kapacitás, sőt, a katasztrófavédelemnek ennél nagyobb számú ágy kialakításra is vannak tervei, de úgy néz ki, erre nem lesz szükség? Terveznek-e régiók közötti lezárást? Válasz: Nem terveznek, országos szintű védekezés van, minden ezzel ellentétes dolog álhír, regionális lezárás nem lesz. Miért utasítja vissza a kormány, ha ellenzéki önkormányzatok oltópontok nyitását ajánlja fel? Válasz: Nem az oltópontok hiánya miatt nem teljes az átoltottság, hanem mert nincs elég vakcina. Oltópontokból elegendő van, Budapesten is van 700 oltópont, ami jól vizsgázott. Az érettségiztető tanárokat beoltják soron kívül? Válasz: egyelőre a legveszélyeztetetteb korosztály van soron, de úgy látjuk – mondta Gulyás Gergely, – hogy az érettségi idejére már annyi ember lesz beoltva, hogy az idősebb, de a középkorú tanárok is be lesznek oltva. A bíróságok tagjai miért kaptak oltást? Válasz: mert vannak olyan funkcióik a bíróságoknak, melyek nem állhatnak le – előzetes letartóztatások és hasonlók, bírák és ügyészek összesen 4500-an vannak, tehát csekély számú vakcinát használtak el, de egy fontos állai feladat biztosítása miatt. Mik lesznek a védettséget igazoló okmány? Válasz: A következő napokban ismertetik a nyitási tervet, ennek része lesz az is, hogy milyen jogosultságok járnak a védettségi igazolvánnyal. Sokan úgy érzik, ha méltánytalan, hogy más már szabadon közlekedhet, miközben ő is regisztrált már vakcinára, csak nem kapta meg. Ez nehéz társadalmi kérdés, a konzultásió ma esti vége után dolgozzák ki az ezzel kapcsolatos tervet. Hogy lehet, hogy olyan is kapott vakcinaigazolást, aki még sem beteg nem volt, sem oltást nem kapott? Mi alapján állítják ki a vakcinaigazolványokat? Válasz: Az EESZT rendszerben lévő adatbázis valamennyi egészségügyi adatot tartalmazza, például, ha beoltják, az is, ez alapján kapnak igazolványt a beoltottak. Aki oltást kapott, ott nincs határidő az igazolványon. Még nem tudni, meddig ad védettséget a vakcina, ma még ezt nem lehet pontosan meghatározni. Ha valaki beteg volt és ezért élvez védettséget, akkor a betegség végétől számított fél éven át tart a védettség, ezt a dátumot ráírják az igazolványra. Aki nem tud arról, hogy beteg volt, és antitesteket mutatnak ki nála vérvételen, akkor 4 hónapos érvényességi idővel neki is kiállítják a védettségi igazolványt. Előállhat olyan helyzet, hogy valaki kap egy igazolványt, mert beteg volt, aztán beoltják, és kap egy újat. Miért nem beszélhetnek szabadon orvosok, ápolók arról, hogy mi történik a covid-osztályokon? Válasz: több kórházi vezetőt lát nyilatkozni, mint bármikor – mondta Gulyás Gergely, aki azt azonban nem tartaná helyesnek, hogy tévéstábok egyfajta katasztrófaturizmusként nehezítenék a munkát a kórházakban. A MOK és a MOSZ szerint is rangsorolják egyes kórházakban, hogy rangsorolni kell, kit küldjenek intenzívre? Válasz: Ez az állítás nem igaz, többször kérték az Orvosi Kamarát ilyen vélemények, álhírek terjesztéséről. Mitől függ, hogy ki, milyen oltást kap? Válasz: Ahol több vakcina rendelkezésre áll, a kórházi oltópontokon, ott lehet választani, de miután minden vakcina biztonságos, ezért senkinek kell attól tartania, hogy bármelyik oltóanyag súlyos mellékhatásokkal járna. Alább megtekinthető a hivatalos felvétel a kormányinfón elhangzottakról:
loading...