Header Ads

GYÁSZ: Hófehér koporsóban temették el a 3 éves kis Hannát.. az "édesapja" miatt halt meg, aki Ezt a borzalmas dolgot tette vele:


Korábban már írtunk a 3 éves Hania tragédiájáról, akit édesanyja és párja jéghideg vízzel locsolt perceken keresztül, mert ágyba vizelt. A kisgyerek egy idő után elkezdett hányni a sokktól, majd eszméletét is vesztette. A mentősök sajnos már nem tudták megmenteni a kislány életét. A tragikus eset 2021. február 19-én történt Lengyelországban. Most újabb hírek érkeztek a kislány ügyével kapcsolatban. Az egész országot sokkolta ez az eset, és mind a mai napig keresik a válaszokat arra, hogy voltak képesek a szülők ezt tenni egy ártatlan gyermekkel. A kezdeti jelentések szerint a kislány hipotermiában hunyt el, ám a boncolás során több sokkoló részletre derült fény. Egyértelműen kimutatták, hogy a kislány hasüregi és több szervet is érintő sérüléseket szenvedett, és vélhetően ez vezetett a távozásához.
Ezenkívül kiderült, hogy a 3 éves gyermeket szinte mindennap bántalmazták és hideg vízzel locsolták.
Haniat hónapokon át fizikálisan bántalmazták és az utolsó hetek, napok pokoliak voltak számára. Életének utolsó napján az elkövető erősen hasba rúgta őt. Ennek tükrében a a Świdnicai Járási Ügyészség különös kegyetlenséggel vádolta meg a gyermek anyját és élettársát. Értesülések szerint a kislány temetése március 3-án lett megtartva 15:00-kor és a krosnowicei temetőben helyzeték örök nyugalomra. A szertartás tömeg és a nyilvánosság nélkül, szűk családi körben zajlott. – Ez volt a kislány szeretteinek akarata. Hania édesanyja vagy élettársa nem vett részt a temetésen, mivel mindketten őrizetben vannak és az elkövetkezendő három hónapot is abban töltik.
Néhány kép azonban napvilágot látott a kis Hania búcsúztatójáról. A kis testét egy hófehér koporsóba tették és a táblán két imádkozó angyal volt látható valamint a következő felirat volt rajta: “Egyel több angyal lett”
loading...