Header Ads

Elmondta az igazat Gáspár Evelin exbarátja: „Az unokatestvéremmel csinálta..” Gyomorforgató dolgok derültek ki Vivienről. - Önök szerint EZ megbocsájtható valaha is?!


Hatalmas médiavihart kavart Gáspár Evelin vallomása, akinek elmondása szerint a volt párja nemcsak zaklatja, hanem zsarolja is, illetve életveszélyesen megfenyegették. Az ügy komoly: Mivel Evelin rendőrségi feljelentés tett. Győzike idősebbik lánya a TV2 reggeli műsorában a kamerák előtt sírta el magát, amikor az ügyről beszélt, és azt mondta, addig nem nyugszik, amíg a volt párja börtönbe nem kerül. A 27 éves Gazsi Boldizsár a Blikknek nyilatkozott és azt állítja, hogy az unokatestvérével csalta meg őt Evelin. MOST VASÁRNAP MÉG EGYÜTT VOLTUNK HÁROM ÓRÁN ÁT. SZERETKEZTÜNK, SŐT SÍRT, HOGY NEM AKAR NÉLKÜLEM ÉLNI, ÉN PEDIG VIGASZTALTAM.
HÉTFŐN ELMENTEM EGY HIPERMARKETBE ÉS OTT AZ EGYIK ELADÓ AZT MONDTA NEKEM, HOGY EVELIN CSAL ENGEM, RÁADÁSUL AZ UNOKATESTVÉREMMEL. Boldizsár ezek után posztolta ki a közösségi oldalaira az Evelinről készült képeket. Sőt, a fiú elmondása szerint nem teljesen igaz, hogy januárban váltak szét, mivel pár napja még együtt töltötték az éjszakát, aminek ideje alatt szerelmet vallottak egymásnak. Boldizsár a Blikk hasábjain egy eljegyzési gyűrűről is beszélt, mivel állítólag Gáspárék azt akarták, hogy a két fiatal házasodjon össze. Egy közel kétmillió forintos gyűrűt nézett ki a család, de neki nem volt ennyi pénze és kész volt eladni az autóját, hogy megfelelhessen a párjának, valamint Győzikééknek. Az ügy annyira friss, hogy Boldizsár hétfőn tudta meg, hogy Evelin az unokatestvérével csalja, akiket látta is együtt. forrás
loading...