Header Ads

Borzalmas tragédia Sásdon! Két héttel kislánya születése után EZÉRT kellett meghalnia a fiatal anyukának.. Most fény derült a szörnyű titokra:


Két héttel kislánya megszületése után tragikus hirtelenséggel elhunyt a Baranya megyei Sásdon élő édesanya. „Február 24-re volt kiírva a szülés, de Brigitta egy nappal előtte rosszul lett, ezért bevittem a kórházba. A várandósság utolsó időszakában felmerült nála a terhességi mérgezés, ami beigazolódott" – mesélte a Blikknek a gyászoló férj, Péter. Brigittánál másnap reggel beindították a szülést. Hatórás vajúdás után derült ki, hogy a baba emésztése már beindult és a magzatvíz ürülékes, ami rendkívül fertőzésveszélyes. Sürgősségi császármetszést végeztek.
A nőnél elvégeztek egy laborvizsgálatot, minden érték rendben volt, a babának viszont nem csináltak, ami csak két nap múlva derült ki.
Ekkor Brigitta jelezte, hogy a kislányunk egyre erőtlenebb és nagy kiterjedésű vörös foltok jelentek meg a testén. Kiderült: a fertőzöttségi szintje hétszerese a megfelelőnek. Az életveszélyes állapotba került Flórát átszállították egy koraszülött intenzív osztályára. Gyógyulása után, március 5-én engedték haza. Brigitta már három nappal a szülés után hazamehetett, de az állapota fokozatosan romlott. Brigittát először pszichológushoz küldték, végül ismét kórházba vitték. Március 11-én, két héttel a babája születése után Brigitta elhunyt.
loading...